Eltűnt országok
Írta: Quicksilver   

A játék mozgató rugója - mint tudjuk - a harc, a csaták, a háborúk. Ennek következménye, hogy a háborúk folyamán egyes országok ideiglenesen eltűnnek a térképről, az erősebb egyszerűen leradírozza onnan. Ez a cikk kívánja összegyűjteni azokat az országokat amelyek hosszabb-rövidebb időre semmivé lettek.

 

 

Kétszer is sikeresen eltűntek a térképről:

Oroszország:
2008. május 1-6 között Norvégia teljesen elfoglalta az ekkor ritkán lakott Oroszo. nyersanyagokban gazdag régióit. 2008. decemberében a gyengülő norvég birodalom egyezséget kötött az oroszokkal, akik ekkor belülről PTO-zták az országot, hogy RW-k keretében visszakapnak néhány régiót (Moszkva, Volga-Vyatka, Northern). Az RWk sikeresek voltak, így Oroszo. megint létezett, de hamar kiderült az egyezség titkos része, amelyet Norvégia Romániával kötött; hogy a felszabaduló orosz régiókat elfoglalva megszerezzék a játék legértékesebb területét: WSR-t. A norvég áruláson felháborodó oroszok a PEACE-hez fordultak segítségért, és a gyorsan megkötött MPP-k miatt Románia eredeti terve kútba esett. Ekkor a PTO eszközéhez folyamodtak, és 2008. december 12-én a román-orosz elnök visszavonulásaival ismét megszűnt Oroszország. Ezután RW keretében Kalinyingrádban jött ismét létre az ország, majd sorozatos RW-k és területvisszaadások keretében nőtt a mai méretére. 

Németország:
2008. május 1 és 20 között Svédország, amely ekkorra már elfoglalta Dániát, megindult Németország ellen, és Saarland kivételével teljesen elfoglalta az országot, majd egy békeszerződés szerint visszaadtak 3 régiót Németországnak.
2008. július 18 és 28 között (2. svéd-német háború) Svédország ismét megtámadta és ezúttal teljesen elfoglalta az országot. 2009. januárjában a PEACE erői sorozatos RW-k keretében (Operation Burning Spirit) felszabadították Németországot, amely ennek ellenére idővel az Atlantishoz csatlakozott.
A harmadik svéd-német háború jelentette az Atlantis végnapjait; 2009. május 1 és 20 között Svédország és Lenygelország közös erővel (és egy svéd elnöki PTO-val) elfoglalták Németországot, megosztozva ezzel a náluk hiányzó high grain régiókon. Mindössze pár napal később a PEACE erői, Olaszo, Franciao. és Magyaro. megtámadták a svéd-lengyel erőket, és ismét felszabadították Németországot. 
2009. júliusában legyel kongresszusi PTO és pénznyomtatás miatt a német és a magyar elnök megegyezett Németország közel teljes feladásáról Magyarország javára - majd újbóli felszabadításáról RW-k keretében.

Kína:
2008 május: Pakisztán TO-zta Kínát, majd az ezt követő háborúban teljesen elfoglalta. 2008. Novemberben szabadított fel két régiót Irán (Beijing és Liaoning). 
2008. decemberében Irán és Pakisztán ismét elfoglalta kínát, majd 2009. februárjában, a román-indonéz manőverek közben lett újból felszabadítva két régió (Hunan és Anhui) megint. Március-május között további régiók lettek felszabadítva. Kína jelenleg 18 régiót birtokol és további 11 van indonéz, iráni és magyar kézben.

India:
2008. április 16-21 között a feltörekvőben lévő Pakisztán teljesen elfoglalta a szinte néptelen india régióit. A régiók közül hármat a PEACE erői szabadítottak fel, 2008. novemberében. 
2009. februárjában Indonézia háborút indított India ellen, főleg a Karnatakai high vas régió birtoklásáért, és egy sikeres elnöki PTO után elfoglalták az összes maradék régiót. Nem sokkal később (2009. március) román segítséggel ismét felszabadult Orissa, majd a Karnatakáért zajló versenyfutásban Tamil-Nadu is. A román-indonéz harcok után több régió is visszakerült Indiához, beleértve az eRpeublik egyetlen régióját, amely eredeti tulajdonost is cserélt adminisztrátori beavatkozással, Jammu and Kasmir (Pakisztán -> India).

Belgium:
2008. áprilisában az UK 3 nap alatt elfoglalta Belgiumot, az eRepublik első hivatalos háborújában - a háború valójában békés egyesülés volt a két ország között. Az unió 2009. Februárjában, a French Toast hadművelet végén ért véget egy sor felszabadaító csatával, ill. lázadással. A 2009. márciusi kongresszusi választások spanyol PTO-ja, és a fenyegető elnöki PTO miatt ekkor Belgium a Hollandiával történő békés egyesülést választotta, és 2009. áprilisában ez meg is történt. Belgium jelenleg sem létezik. 

Moldova:
2008. április 12-15 között a két országban tartott népszavazás (bár a Moldávot sokan vitatták) eredményeképpen Moldavia és Romania egy békés háború keretében egyesült. Moldávia Transnistria tartománya a román-indonéz háborúk során diverzióként, a teokraták által indított és véghezvitt RW-ben szabadult fel. 
Az ország ezután több régiócsere és taktikai manőver helyszíne volt Románia, Ukrajna és Magyarország között, míg 2009. májusában Románia foglalta el teljesen. A felszabadításra a Podoliáért vívott csaták közben került volna sor, de közben az ország régióit Ukrajna foglalta el a Románia által aktivált MPP-k segítségével. Moldávia jelenleg teljes egészében Ukrajna része.

Egyszer lettek teljesen elfoglalva:

Svájc:
2008. május 11-13 között Franciao. és Olaszo. együttes erővel elfoglalták Svájcot - az ok ill. ürügy Svájc MPP-je volt Svédországgal, amit a két ország fenyegetésnek érzékelt. Svájc függetlensége lett a II. vh. kirobbantásának oka, ill. ürügye: 2008. decemberében Svájc eredeti régiói visszakerültek az országhoz.

Dánia:
2008. április 21-23 között Svédország teljesen elfoglalta Dániát, részben mert ez szokásuk volt, részben mert útban voltak Európa többi része felé. Dánia két régiója (Sjaelland és Hovedstaden) a 2009. májusi svéd-német háborút lezáró PEACE offenzíva keretében szabadult fel megint. 

Lengyelország:
2008. május 27 és június 6 között Németország megtámadta Lengyelországot, és a kezdeti nehézségek ellenére teljesen elfoglalta azt. Az ország a 2. svéd-német háború keretében teljes egészében Svédországhoz került 2008 júliusában, majd a 2008. október-decemberi szabadságharc keretében vált függetlenné, a svéd elnökkel történt megegyezés keretében.

Ukrajna:
A ritkán lakott Ukrajna tárgyalásokat folytatott Romániával az egyesülésről, de az mégiscsak háború keretében zajlott le; 2008. május 14-17 között Románia elfoglalta Ukrajna mind a 13 régióját, köztük a high vas régiót, Podoliát. 2009. március 3-án Románia elnöke, dsalageanu RW-t indított Subcarpathiában, hogy az ismét létrejövő országot taktikai célokra használja Magyarország ellen. Ezt a sikeres magyar elnöki PTO megakadályozta, és így Ukrajna magyar érdekszféra lett. Ukrajna további régióit (köztük Podoliát is) is eMagyarország szabadította fel, majd 2009. májustól kezdődően átadta az ország irányítását az időközben megerősödő ukrán lakosságnak. A júliusi csatákban aztán Moldávia is Ukrajnához került, részben az aktivált MPP-k miatt, részben a tervezett román PTO érdekében. 

Finnország:
2008. április 18-21 között az Ázsia felé terjeszkedő Norvégia megtámadta és elfoglalta a gyéren lakott Finnországot. A megszállás kisebb élénkülést hozott az országban, és elkezdték belülről bomlasztani a norvég parlamentet, amíg egyezségre nem jutottak a felszabadításról, és a Spear hadművelet keretében, 2008. október 22-november 11 között RW-kkel, majd november-decemberben csatákkal Finnország visszanyerte eredeti régióit. 

Dél-Afrika:
2008. június 11-én Indonézia és szövetségesei megtámadták Dél-Afrikát, és a nyersanyagrégiókat elfoglalva békét kötöttek. Dél-Afrika ezután a világ PTOistáinak a gyakorlóterepe lett, majd amikor be akart szállni az indonéz-román háborúba, az előbbit blokkolni, indonézia PTO-zta, majd felosztotta az országot Brazília és maga között. Dél-Afrika Limpopo tartománya 2009. július 29-én szabadult fel a dél-afrikai függetlenségi mozgalom és Brazília közötti egyezség alapján. 

Pakisztán:
Pakisztán hosszú sorvadás után, a Han-Solo-érában tűnt el végleg a térképről (2009 Május), az indonéz-román háborúban, ahol kulcsszerepet játszott többször is. Visszatérése immáron PEACE irányítással 2009 május 22.-én történt meg, amikor is Punjab régió lett RW-zve.

Ausztria:
2009. február 27.-én Ausztria a Németországgal történő egyesülésről döntött, és ez közel teljesen le is zajlott 2009. március 5-ig. Ekkor két régió maradt osztrák zászló alatt, és ezek 2009. március 27.-én tűntek el, Németország Atlantiszhoz csatlakozásakor. Nem sokkal ezután a PEACE erői sorozatos RW-k keretében felszabadították Ausztria régióit, majd megosztották Olaszo., Magyaro. és Szlovénia között, meghagyva Stíriát egy, olaszok által kormányzott bábállamnak. Ausztria teljes felszabadulására a közelmúlt német háborúiban és olaszo. PTO-ja kapcsán került sor.

Szerbia:
2009. március 30 és április 11 között Horvátország PTO-zta az újonnan alakult Szerbiát, majd ezt kihasználva elfoglalta Szerbia 5 régióját. Szerbia Bulgáriához fordult segítségért, amely 2009. április 11-én elfoglalta Szerbiát, megszüntetve ezzel a PTO-zott kongresszust és az aktivált MPP-ket. Szerbia Vojvodina régióját Magyarország adta vissza, egy hatalmas csata után, amelyet Magyaro. Horvátország és 9 szövetségese ellen vívott meg. Ezt követően a többi régió is magyar segítséggel visszakerült Szerbiához.

Ausztrália:
2008. április 13-18 között, egy sértő elnöki PM hatására Indonézia megtámadta Ausztráliát, és elfoglalta annak összes régióját. Több sikertelen RW után Ausztrália a tárgyalásokat választotta, és a megegyezések alapján 2008. novemberében előbb New South Wales és Victoria, majd később, a szerződés szerint több régió is felszabadult - a folyamatnak még nincs vége.

Dél-Korea:
2008 ápr. 28 - május 8 között Japán teljesen elfoglalta Dél-Koreát. 2008. novemberében Atlantis háttérrel RW-kkel lett felszabadítva az ország 3 régiója. Később japán megint elfoglalta, de erről nem találtam semit.

Észak-Korea:
2009. júliusában az új ország, Észak-Korea blokkolni akarta Oroszországot az eUSA elleni háborúban, de pórul járt - Oroszo. egy villámháború keretében 2009. júliusában teljesen elfoglalta az országot - majd régiócserék során egy régió Magyaro kezébe került. Észak-Korea jelenleg nem létezik. 

Görögország:
2008 július 20 és augusztus 8 között Törökország majdnem teljesen elfoglalta Görögországot az első balkáni Háborúban - ok ill. ürügy a hagyományos görög-török ellentét volt, ill. nyilvánvalóan a Central Greece-i high vas nyersanyag. Ekkor még nem sikerült ezt a régiót elfoglalni, és a háború egy békekötéssel ért véget. 2008 decemberében, a 2. Balkáni Háborúban aztán Törökország ezt is elfoglalta, így Görögország megszűnt létezni, egészen 2009. februárjáig, amikor is főleg amerikai segítséggel a Thrákiai régió felszabadult. Ezt követően sorozatos (Atlantis által támogatott) RW-k szabadították fel a régiókat (Operation Turkish Delight), amelyek a Central Greece-i híres nagy csatában kulminálódtak. 

Izrael:
2008. április 12-16 között Törökország teljesen elfoglalta Izraelt. Számtalan sikertelen RW után Izrael a 2009. február-márciusi görög RW-k mellett szabadult fel, amikor is Törökország erőit megosztotta a sok helyszínen indított, főleg amerikai, de Atlantisz által támogatott RW-k sora. A PEACE ezekben hivatalosan nem támaogatta Törökországot, csak a végső, central-greecei csatában.

Szlovákia:
2008 április 10-13. Szlovákia hadat üzent Csehországnak, de a hadiszerencse nem kedvezett neki; Csehország pár nap alatt elfoglalta minden régiójukat. Magyarország az ezt követő háborúban elfoglalta a szlovák régiókat Csehországtól, majd elvesztette őket Romániával szemben az I. vh-ban. Szlovákia felszabadulása 2008. novemberében kezdődött el.

Thaiföld:
2009. Júliusában, az észak-amerikai események mellett elhalványulóan Malajzia elfoglalta Thaiföldet, egyezség alapján. 

Kanada:
A III. vh keretében, 2009. július 13-án indult el a PEACE támadása észak-amerika ellen. Franciaország, a még a II. vh-ban aktivált MPP-k segítségével megtámadta Kanadát, és régióról régióra haladva győzte le; az utolsó kanadai régió Ontario 2009. augusztus 6-án esett el az erep eddigi legutolsó epikus csatájában. Mindössze két nap múlva, a szövetségesek által szimultán indított öt RW-ben, a Prince Edward szigeteken született újjá az ország.

 
 
Mi is ez a játék? - Cikk
Regisztráció az erepublikra